2023. 06. 10. szombat
Gréta, Margit
  Írjon nekünk

Kispest2

Kispest2
tko  |  2020. 09. 26., 23:08
Kispest2

Ha kíváncsi vagy, ki lesz a következő Baráth, Gazdag, Szendrei, akkor Nb3-as meccsre kell járni.

Amíg Csepelen játszott a Kispest2, addig győzött a lustaság, nem mentem ki tartalékmeccsekre.

Persze azért érdeklődtem a többiektől, akik kijártak, hogy milyenek a fiatalok, ki várható az nb1-be?
Válaszok: senki sem emelkedik ki és Pisont sem az igazi.
Aztán repült Sannino, előtérbe kerültek a saját erők. 
A többit tudjuk, Szendrei hátán vitte a csapatot tavasszal, Pisonttal pedig nyertünk egy magyar kupát.

Idén nyárra elkészült a fedett lelátó az akadémián, visszaköltözhetett a Kispest2 oda ahova való, Kispestre.
Azóta legalább a hazai meccseken tiszteletemet tettem (ok, 5 perc kerékpárral a Temesvár utca) és néhány idegenbelin is. 
És már most azt mondom, a 18 éves Kocsis -nomen est omen- Nb1-es szintű, de van több játékos, akit már most bedobnék az Nb1-es mély??? vízbe.

Szerintem a tartalékcsapat helyes megítélése szempontjából fontos, hogy nem az eredmény számít, hanem az egyéni teljesítmények. 
Tudom, furcsa ezt így leírni, mert az nb1-es meccseken ez pont fordítva van. 
Az is megtévesztő, hogy az nb3-as bajnokság felnőtt, de egy itt szereplő tartalékcsapat szemlélete csakis utánpótlás lehet.

És a csepeli meccsekre járó többiek itt hibáztak nagyot, mert azt várták, hogy a 18 évesekkel teletúzdelt csapat szemet gyönyörködtető játékkal megnyeri az nb3-at. Hát nem.
És akkor megfejtettük, honnan ered az a tévhit, hogy Pisont nem felkészült edző.
De azt akkor sem tudták megmagyarázni, hogy miért nem lehetett Szendrei tálentumát kilométerekről kiszúrni. 
Bár, ha Sannino sem vette észre...


Első kép: a vízilabda eredményt hozó Kispest2-Esmtk 3-5. Simán lehetett volna döntetlen is. 2020.09.16. 

Második kép: Szekszárd-Kispest2 1-2. 2020.08.23.  A vendégszektorban 1 szurkoló látható. Mi inkább a hazai szektort és a büfé közelségét választottuk.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse
a 1909.hu-t a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 01. 31., 18:36
Danilo szerezte az első gólt a Kispest-Kisvárda párosítás történetében, honfitársa, Felipe volt a Várda kapusa.
2023. 01. 31., 10:09
A tavalyi év fontosabb eseményei az egyesület életében.
2022. 07. 18., 18:54
Mexikói napokat tartottunk a Futball Házban; egyszerre érkeztek tárgyak az 1968-as Olimpiával és az 1986-os Foci VB-vel kapcsolatban.
2022. 06. 20., 23:38
2022.06.16-án 18:30-kor tartotta a Kispesti Futball Házban éves közgyűlését a KLTE. Az idei közgyűlés is nyilvános volt és idén tisztségviselő választás is egyben. Rövid összefoglaló.
2021. 06. 13., 11:17
A Covid miatt egy év csúszással vehette át egykori labdarúgónk Kozma Mihály (Tápé 1949.09.01) a "Kispestért" díjat.
2021. 06. 11., 22:11
Végéhez közeledik a járvány, érkeznek a csoportok. Hevesi és ócsai gyerekek után a kispesti Gábor Áron suli 4.b osztálya látogatta meg a Futball Házat.
2020. 08. 18., 15:19
Kispest & Honvéd. 1949 szeptemberében piros-fekete színekkel Kispest város csapata kezdte meg a bajnokságot. 1950 júniusában piros-fehér színekkel Budapest XIX. kerülete ünnepelte a bajnoki címet.
2020. 08. 21., 15:30
Lehet meglepő, de a legelső címerünkről szinte semmi biztosat nem tudunk. Az alapszabály pecsétként egy diszkoszt tartó alakot említ, de címert nem.
2021. 02. 26., 10:41
Ma megérkezett a nyomdából Kaszás Kálmán történelmi sorozatának újabb fejezete, a Piros-fekete Krónika IV.

  Legfrissebbek most