Kispesti kalandozás Olaszországban

Ez önmagában persze nem indokolja, hogy az 1909.hu-n olvassatok róla, igaz, a hazaiak is ebben az évben alakultak. Mégis a vendégek miatt, pontosabban az őket elkísérő mintegy hatvan kispesti által lesz érdekes ez a találkozó.

A Kispest tábor 2022 decemberében szentesítette hivatalos baráti szövetségét a Velencétől nem messze található Chioggia városának szurkolóival, akik az elmúlt években már többször feltűntek a Honvéd hazai és idegenbeli találkozóin is. Nem maradt viszonzás nélküli az olaszok látogatásai, hiszen az elmúlt években több kisebb magyar delegáció látogatott már el az Adria partján található festői kikötővárosba, amit „kis Velenceként” is szokás arrafelé emlegetni.

 Gyors történelem

 Chioggia egyike a legrégebbi településeknek a térségben, a legenda szerint Trója pusztulása után egy Clodius nevű trójai alapította meg Clodia települését. Erre a mitikus eredetre utal a város jelképe az ezüst alapon ágaskodó vörös oroszlán, amely Clodius szülővárosát szimbolizálja. Régészeti kutatások szerint azonban nagyjából Kr.e. 2000 körül thesszaliai hajósok alapíthatták a várost. Szóval mindenféleképpen nagyon régen. Az sem meglepő talán, hogy nem a Kispest szurkolói voltak az első magyarok, akik errefelé kalandoztak: jó ezer évvel ezelőtt persze más volt a fogadtatása hazánkfiainak. Treviso városával azonban már ekkor is jelentős háborúkat vívtak. Fiatalabb a település labdarúgóklubja, az Union Clodiense Chioggia Sottomarina Calcio névre hallgató egyesület, melyet 1971-ben alapítottak két helyi klub egyesülésével. Színüket, a gránátvöröst a Grande Torino ihlette, amelyben a Ballarin testvérek, Aldo és Dino játszottak, akik Chioggia legismertebb szülöttei között vannak. A csapat egyszer kóstolt bele a Serie C-be a hetvenes évek közepén, azóta a legalsó ligákat is megjárták már. Jelenleg nagy előnnyel vezetik a Serie D-s csoportjukat, így jövőre valószínűleg egy osztállyal feljebb játszhatnak majd.

Kalandozás Velencében

Olaszország, az olasz lelátói kultúra jelentős hatást gyakorolt az elmúlt évtizedek kispesti lelátói életére, így nem meglepő, hogy itt-ott alakultak főleg személyes kapcsolatok különböző csapatok ultráival. Két tábor szurkolói közötti hivatalos viszonyhoz azonban általában ennél azért több kell, ez a plusz pedig kialakult az Északi Kanyar és a Curva Sud Franco de Paolis tagjai, vezetői között. Az elmúlt években a Kispestet sok külföldi túrára nem kellett kísérnünk, és jelen helyzet szerint ez a veszély továbbra sem fenyegeti a pénztárcáinkat. Talán ennek is tudható be, hogy amikor az ősz folyamán felvetődött egy januári látogatás olasz barátainkhoz, igencsak szép számban kezdetk gyülekezni a jelentkezők. Végül nagyjából hatvan kispesti gondolta úgy, hogy melegebb éghajlatra küldi magát a január eleji télben. A társaság vegyes volt, hiszen bár az utazók zömét a Kanyar delegálta, azonban a korzón, vagyis a C lelátón tanyázó brigád is képviseltette magát néhány fővel.

 Triáda alakult

 Apropó brigád, vagyis Brigate. A szombati szállásra való becsekkolást követően a szép számú kispesti különítmény Mestre városrészből Velence központjába vette az irányt. Itt a kikötő vendéglátóegységeiben találkozott a magyar delegáció a Venezia egyik vezető ultra csoportjának, a Brigate Lagunari tagjaival. Nem csak a szemerkélő esőben elfogyasztott alkoholos italoknak köszönhetően oldódott igen gyorsan a hangulat, hanem tény, működött a kémia a két társaság tagjai között. Ez pedig előre vetíti talán egy újabb barátság kezdetét is, melyről az olasz város népe sokat hallhatott a szombat este folyamán, amikor számtalan alkalommal, nem csak időben, de térben is eltérő helyeken csendült fel több tucat torokból a „Kispest, Chioggia, Venezia-Mestre!” szövegű dallam. Szűk utcák házai éppúgy zengték, mint a lagúnákat vagy a széles tereket övező épületek falai, a vaporetto nevű vízibuszról nem is beszélve. A kispesti dalokat hallva meg is jegyezték vendéglátóink, hogy „hát ezek olaszok”! Az este, ami már inkább a vasárnap hajnal volt, a szállással szembeni bárban ért véget.

Treviso idegenben

 Dehogy ért véget, nagyon is érezte mindenki a hatását másnap reggel, amikor az indulás miatt nem volt más választás az ágyból való ébredésnél. Ilyenkor az egyébként is hosszú városi buszos zötykölődés még hosszabb és még zötykölődőbb tud lenni. Szerencsére a találkozó egy amerikai gyorsétteremlánc előtt volt az Unione és a Venezia szurkolóival, az ottani menü pedig sok másnapot mentett meg a szenvedéstől, ahogy most is. Megérkezett mindenki, indulhattunk a vasútállomás felé jó száz fős létszámmal, melynek jelentős részét alkotta a kispesti társaság. Az állomásra vezető úton nem csak a dalok szóltak, de a hanggránátok is durrantak rendesen.

Nagyon sok hazánkfia jár a mára megkönnyebbült lehetőségeknek köszönhetően külföldi találkozókra, azonban az egy teljesen más élmény, amikor valóban a szűk maggal tudsz utazni, része leszel az ő legjobban várt idegenbeli mérkőzésüknek. Az állomáson már vártak persze a rendőrök, akik fejenként négy euróért engedték is, hogy felszálljunk a Trevisóba tartó vonatra. Az állomáson egy kisebb hadsereg várt minket: mindenkit egyesével átnéztek, megmotoztak, mielőtt a két különbuszra felszállhatott volna. A járművek aztán úgy rótták a stadionokhoz vezető utakat, ahogyan az a nagy olasz ultra-könyvben meg van írva: az ajtók nyitva, a járdára pedig görögtüzek és hanggránátok repültek jelezve, hogy ez a találkozó más lesz, mint a többi.

A hazai mob sem ült karba tett kézzel, ráadásul éppen a Kispest érkezésének a híre mozdította meg a szebb napokat is megélt hazai fanatikusokat, akik az utcán is igyekeztek megjelenni. A stadionhoz jó másfél órával a kezdés előtt érkeztünk, szerencsére a büfében lehetett kapni frissítőt és néhány tálca szendvicset is áthoztak a hazai oldalról – a sört vagy az egyéb alkoholos italokat azért sokan hiányolták.

Egy gól és rengeteg pizza

 A vendégszektorban összejött három csoport (Chioggia, Venezia, Kispest) egy-egy kiszászlót tartott maga elé, a megjelenést egy nagy lengetős színesítette. Nagyjából kétszáz fő jött össze a vendégben, tehát nem a Kispest volt a legnagyobb létszámmal, ahogy ez több helyen is megjelent. Hozzátartozik, hogy a rendőrség a mérkőzést megelőzően napokon keresztül erős nyomást helyezett a szurkolókra. A hazaiak klasszik olasz stílust képviseltek jó 400-an. Többször is szidalmaztak minket, magyarokat, amire a vendégek válasza az volt, hogy „mi mind magyarok vagyunk!”

Maga a találkozó olyan volt, mint egy közepes élvonalbeli csörte kétezres évek első felében – az érzésről nem csak a létszámok, de a stadion állapota is gondoskodott. Az Unione a második félidő legelején szerzett góllal megszerezte a három pontot, és gyakorlatilag már nem az a kérdés, feljut-e a Serie C-be, hanem az, hogy mikor. Hazafelé egy nyugodtabb buszozás következett az állomásra, ahol újabb négy eurót kellett zsebbe tenni, hogy felszálhassunk a Velencébe tartó következő vonatra – a rendőrök biztos ami biztos, körbe vittek minket Trevison, csak hogy ne érjük el az egyel előbbi járatot. Velencéből Chioggiaba vettük az irányt, ahol a Curva Sud tagjai láttak vendégül egy kiadós pizza vacsorára és némi söritalra. Az éjszakát egy helyi bárban fejezte be a társaság kisebbik része, hétfőn reggel pedig egy rövid városnézés után indulhattunk vissza Budapestre.