2024. 05. 19.
Ivó, Milán
  Írjon nekünk

Szudán 2006. Visszapillantás a Honvéd afrikai edzőtáborára Áronnal

Szudán 2006. Visszapillantás a Honvéd afrikai edzőtáborára Áronnal
írta: tko  |  2021. 09. 27., 21:15

Szudánban a Honvéd nagy tiszteletnek örvend az ötvenes évek óta.

Emiatt is érkezett meghívás a Bozsik stadionba, egy tíznapos afrikai edzőtábor lehetőségével. A szurkolók legnagyobb megdöbbenésére a klub elfogadta az invitálást a félig háborús országba, történt ez 2006 februárjában. Szudán mondjuk azóta sem a béke szigete..
 Ha a csapat bátorságán csodálkoztunk, akkor még nagyobb volt a meglepetés, hogy egy szurkoló, Áron úgy gondolta, márpedig neki a helyszínen kell látni a csapatot. Egy háborús, muszlimok lakta afrikai országba utazott egyedül, mert ott játszott a Honvéd.

 

 - Mióta vagy Kispest drukker, mivel foglalkoztál 2006-ban?

Amióta az eszemet tudom Kispest szurkoló vagyok. Annak ellenére, hogy nem Kispesten laktam és nem is családi örökség a vörös-fekete vér. A kilencvenes évek legelején kezdtem nézni a focimeccseket a tévében, akkor minden hétvégén Kispest mérkőzést közvetítettek és valahogy nagyon megfogott az egész. 1993 tavaszán voltam életem első mérkőzésén. Masszívan hétről-hétre 1997 óta látogatom a stadionokat; most pedig már a fiam is bérletes, így már együtt követjük a csapatot.

Abban az időben a vendéglátásban tanultam és dolgoztam. Egy jó nevű étteremben voltam szakács tanonc. Szorgalmas voltam, ezt értékelték is, mindig úgy alakították a beosztást, hogy a meccseken ott tudjak lenni. Szudánba is gond nélkül elengedtek.

-Honnan jött az ötlet, hogy elutaznál a csapattal a Szudáni túrára?

A 2000-es évek eleje nagyon nehéz időszak volt a klub életében. Tulajdonképpen semmilyen nemzetközi szereplésre nem volt esély, bármelyik pillanatban csődöt jelenthetett volna a klub és nem lehetett bízni az eredményesebb jövőben sem. Teljes bizonytalanság vette körül a csapatot. Részben emiatt is gondoltam úgy, hogy ha már egyszer külföldre utazik a csapat, akkor nekem ott a helyem. Természetesen azt álmomban sem gondoltam, hogy majd a játékosokkal leszek egy szobában és pályára is fogok lépni.  

-Milyen előkészületeket tettél? Mit tudtál Szudánról az utazás előtt?

Eleinte hárman terveztük az utazást, de ahogy közeledett az időpont, egyszer csak magam maradtam. Tájékozódtam mindenről. Tudtam, hogy hivatalosan nem zárult le a darfúri konfliktus és elvétve még voltak harcok, de ez a fővárost Karthoumot nem érintette. A higiéniai körülmények miatt az országban néha súlyos járványok törnek ki, ezért oltási könyvvel lehet csak belépni.
Ráadásul a magyar külügyminisztérium a legveszélyesebb országok közé sorolta Szudánt, határozottan óvva mindenkit, aki egyéni utazást tervezett volna oda. Mindezek tudatában még jobban akartam menni! Semmi félelemérzet nem volt bennem és elkezdtem egyedül szervezni az utazásomat.

Beolttattam magam hepatitisz és hastífusz ellen, majd malária elleni tablettát is szereztem. A második lépés volt, hogy a repülőjegyet intézzem. Az egyiptomi légitársaság gépe vitt Budapestről Kairóba, ahol át kellett szállni a Karthoumi járatra. Tudtam, hogy a csapat mikor jön és megy, ezért biztos voltam benne, hogy egy gépen utazom majd a játékosokkal.

A harmadik lépés a szállás volt. Itt már komoly akadályokba ütköztem. Abban az időben még nem úgy működött a világ, hogy csak úgy a neten a világ bármely pontjára lehetett foglalni szállást. Akkor még be kellett sétálni egy utazási irodába és ott a pult mögött ülő kisasszony nézett lehetőségeket. Mikor mondtam, hogy Szudán fővárosába szeretnék menni, némi csodálkozás után, csak annyit válaszolt, hogy ő már 10 éve itt dolgozik, de ilyen helyre még soha senki nem akart szállást foglalni. Természetesen nem is talált semmit.

Vízum. A legközelebbi szudáni követség Bécsben volt. Egy ismerősöm egyeztetett a követséggel: mondta, hogy van repülőjegyem, minden oltásom és turistaként szeretnék belépni az országba. A válasz az volt, mivel Szudán erősen iszlám ország és jelenleg polgárháború is van bizonyos részein, ezért ha valaki turistaként be akar lépni az országba, akkor minimum 2-3 hónapos elbírálási időre kell számítani.  Nekem ekkor mindössze 2 hetem volt már csak.

Kicsit elkeseredtem, az utolsó lehetőségem a csapat volt. Fogtam magam és elmentem a Bozsik stadionba, ahol felmentem egyenesen Kőszegi Géza ügyvezető úrhoz. Ő elmesélte, hogy három üzletember finanszírozza az utat és a kapcsolattartónak meg is adta a számát. Beszéltem azonnal vele és legnagyobb meglepetésemre megígérte, hogy segít.

-Milyen volt az utazás?

Eljött a nagy nap! A gondolatok cikáztak a fejemben, minden olyan bizonytalan volt. Voltak oltásaim, repülőjegyem, váltottam elegendő mennyiségű dollárt. De nem volt szállásom, és a legfontosabb, hogy ugyan ígéretet kaptam a vízumra, de az útlevelembe nem került pecsét. Azon járt a fejem, hogy mit fogok mondani Szudánban, hogy nekem szóban ígértek vízumot, csak hát az útlevelemben ennek nincs nyoma. Abban sem voltam biztos, hogy Kairóból tovább tudok majd utazni emiatt.

Ferihegyre mikor kiértem a játékosok már ott várakoztak. Nem ismertem őket személyesen és ők sem engem, ezért úgy viselkedtem, mintha csak egy átlagos turista lennék. Budapestről Kairóba semmi nem történt, a fél gép valami játékon nyerte az utazást, a másik fele meg a csapat volt. Mikor átszálltunk Kairóba a játékosoknak kezdett feltűnni, hogy én Budapest óta „követem” őket. Ahogy várakoztunk a szudáni gépre, egyszer csak leült velem szemben három öltönyös ember. A középső kérdezte tőlem, hogy velem beszélt-e telefonon. Azonnal mondtam, hogy igen és a vízum felöl érdeklődtem. Az meglesz, nyugodjak meg. De őt jobban érdekelte, hogy milyen szállásom van. Erre kicsit zavartan mondtam, hogy az nincs, de majd ha leszállunk, szerzek valamit. Erre összenéztek, ráncolták a homlokukat és közölték, hogy Karthoumban ez nem így megy. Ott vagy luxusszálloda van, aminek napi díja 100 dollártól kezdődik, vagy olyan szállás, ahol kirabolnak.
Azt mondták: „na, majd intézünk valamit”.

Ezt a beszélgetést a csapat több tagja is hallotta és gyorsan terjedni kezdett a hír, hogy itt van egy szurkoló. Ezek után láttam, hogy néznek, mutogatnak rám, majd odaléptek hozzám és hívtak kártyázni.

Leszállt a gép Karthoumban, kiszálltunk, tudtam, ha elszakadok a csapattól, az nagy hiba lesz.
Rövidesen egy kérdőívet kellett kitöltenünk. Beutazás célja? Szállás? Egy mellettem ülő játékos papírjára pillantottam és másoltam, amit ír. Majd jött egy rendőr és egyesével elkezdte összeszedni a játékosoktól az útleveleket és a papírt. Megfogta az útlevelemet, a papírt átfutotta, végigmért, majd továbbment. Nagy kő esett le a szívemről, tudtam, hogy innentől már az országban vagyok. Jött egy különjárat értünk, itt még hezitáltam, hogy most felüljek a csapat buszára? Felszálltam. A busz egyenesen a Hotel Bahreinbe vitt, ami egy frissen átadott szálloda volt. Mondták, hogy a felső két emeleten az összes szoba a csapaté. Hát gondoltam csak lesz egy plusz ágy a számomra is, ezért felmentem a játékosokkal a 9. emeletre és kerestem egy szobát. Kis idő múlva három játékos jelent meg az ajtóban és kérdezték, hogy van-e itt még hely? Így kerültem egy apartmanba 3 játékossal.

Később az üzletemberek közölték velem, hogy hivatalosan nem lehetek a csapattal, ezért ha bárki kérdezi, hogy ki vagyok, akkor mondjam, hogy masszőr, vagy sérült játékos. Mondták, hogy mehetek a programokra, nyugodtan egyek, igyak bármit a szállodában. De ne szakadjak el tőlük, mert csak így tudják garantálni a biztonságom. Hát nem ellenkeztem.

Mindenhova mentem a csapattal. Voltunk nílusi csónakázáson, láttunk szudáni piramisokat, mentünk közösen piacra, étterembe, meghívott minket a szudáni sportminiszter egy díszvacsorára, találkoztunk magyarabokkal. De a szakmai megbeszéléseken és az összes edzésen is részt vettem! Az edzések egy hotelhez közeli pályán zajlottak. A talaj elfogadható volt, de maga a stadion azért érdekes, se wc, se öltöző, a lelátón meg egy elhullott kecske feküdt. Az edzéseken én szedtem össze az elrúgott labdákat, adtam a frissítőket és osztogattam a megkülönböztető mezeket. És ezeket cipeltem is az edzésekre.

Maga Karthoum nagyon különleges hely. Februárban utaztunk, de napközben 30 fok közeli hőmérséklet volt. Igazi fekete afrikai hangulata volt a fővárosnak, pont olyan, amit az ember úgy elképzel maga előtt. Az utak nagy része nem volt leaszfaltozva és az a sárga sivatagi port mindenhol látni lehetett. A katonai készültség is jelen volt az országban, vidéki utazásokon ellenőrző pontokon kellett áthajtani, ahol fegyveresek nézték, hogy kik ülnek a buszon. A szálloda előtt is gépfegyveres őrök álltak a nap 24 órájában. A feldolgozott kecskehúst, gyümölcsöt és pék árut csak úgy a tűző napon árulták, legyek tömkelege mászkált rajtuk. Ha azokból ettünk volna..A szegénység szembeötlő volt. A szállodából is lehetett látni, hogy a szomszédos telkek némelyikén csak pár négyzetméteres vályog tákolmányok állnak. Az ott lakók a szabad ég alatt aludtak, egész családok. De ezzel a mérhetetlen szegénységgel szemben volt gazdagság is. A csapat ellátogatott egy kizárólag külföldieknek és gazdagoknak fenntartott bevásárló helyre. Noha kongott az ürességtől, de ott olyan érzésem volt mintha nyugat-Európában lettünk volna.

-Milyen élményeid vannak a mérkőzésekről?

Az első edzőmeccs a szudáni ligaválogatott ellen volt a karthoumi stadionban, ahol telt ház előtt játszott a csapat. Meccs előtt még találgattuk is, hogy mennyi néző lehet majd, de senki sem gondolta, hogy csurig megtelik a lelátó. Miközben a játékosok öltöztek és készültek a mérkőzésre, én folyamatosan az öltöző és a pálya között mászkáltam és állandóan kérdezték, hogy mennyien vannak a lelátón. Nagyon tüzelte őket, hogy telt ház előtt játszanak. A mérkőzést végül egy távoli lövéssel mi nyertük.

Honvéd: Tóth I. – Kovács N., Baranyai, Udvari, Takács Z. – Dancs (Mészáros, 80. p.), Kovács Z. (Lázár, 46. p.) – Dobos (Erdei, 80. p.), Genito, Schrancz – Venczel (Zana, 46. p.)

Gól: Mészáros a 90. percben

A második meccs vidéken volt. Reggel elindultunk és akkor még úgy volt, hogy ott is alszunk. De mikor megérkeztünk, akkor azt hittük egy rossz vicc, vagy kandi kamera, mert a szállás az borzasztó volt, valami kollégiumépületnek a folyosóján voltak ágyak és elméletileg azokon kellett volna aludni. Egészen szürreális volt. De ami még ennél is durvább volt, hogy megmutatták a „pályát”. Bokáig, helyenként térdig ért a fű. Ez nem túlzás, hatalmas volt a gaz és fű kombinációja. Én azt hittem ezt még levágják a meccsig, tévedtem. A csapat tiltakozott is, hogy nem szeretnének ott játszani, de a helyiek nem értették, mi a probléma. Valahogy mégis rávették a csapatot, hogy kimenjenek a pályára. Emlékszem az öltőben 20 cm-es élőlények rohangáltak, zuhanyzási lehetőség nem volt. A meccs előtti eligazításban Dolcetti mester, csak annyit mondott, hogy mindenki vigyázzon magára és senki ne sérüljön meg. Végül kb. 2000 néző előtt 1-1 lett az összecsapás, de már az első perctől a végét vártuk. Végig a kispadon ültem, láttam, hogy mennyire aggódnak az edzők a játékosokért. 
Ráadásul a meccs előtt egy gyönyörű épületben vendégül láttak egy kiadós ebédre, ami után másnap a fél csapat hasmenést kapott.

Harmadik meccs szintén vidéken volt, esküdöztek a szervezők, hogy mindent rendben fogunk találni. Ott normális pálya és öltöző fogadott, ezzel a résszel nem is volt baj. Csakhogy az előző meccs helyszínén elfogyasztott ebéd utáni hasmenést még nem mindenki heverte ki és gyakorlatilag a csapat alig bírt kiállni a mérkőzésre. Itt jöttem én a képbe.

A mérkőzés előtti esti edzésen a Mester eligazítást tartott a játékosoknak, egyszer csak odarúgtak nekem egy labdát. Csodálkoztam is, hogy a labdákat már összegyűjtöttem, akkor minek szedték ki a zsákból? Mondták a játékosok, hogy rúgjam vissza Dolcettinek. Mit volt mit tenni visszarúgtam, majd elkezdtünk passzolgatni az egész csapat előtt. Laposat, majd magasat rúgott nekem, le kellett vennem stb. Ez ment 2-3 percig, majd mondta, hogy rendben, holnap pályára lépek és este jelentkezzek mezért.

Visszatérve a harmadik edzőmeccsre, kb. 2000 ember látogatott ki. A mérkőzés előtt volt egy eligazítás, ahol én is leültem a játékosok közé. Dolcetti mester mondta, hogy mindenki vigyázzon magára, mert nem sok cserénk van és ma a szurkoló is pályára fog lépni. A meccs előtti bemelegítésen is részt vettem. Ment a játék, majd a második félidő derekán Dolcetti mester elküldött melegíteni. Ott szaladgáltam le-fel a pálya mellett, aztán intettek a kispadról, hogy menjek. Odaálltam a partvonalhoz és Genito helyére beálltam. Amikor befutottam a pályára minden nagyon nagynak tűnt és fogalmam sem volt hirtelen mit is csináljak. Dancs Roli volt mögöttem és folyamatosan mondta, hogy támadjak, jöjjek vissza, merre menjek, nagy segítség volt. Végül kb. 13-14 percet töltöttem a pályán. A legviccesebb az volt, hogy a meccs után néhány helyi szurkoló aláírást kért a játékosoktól, köztük tőlem is.

 -Mi volt a legkellemesebb élmény és a legkellemetlenebb?

A legkellemesebb talán az volt, ahogy a csapat befogadott. Ahogy már említettem, én szedtem össze az elrúgott labdákat, vittem a frissítőket, adtam a megkülönböztető szereléseket. Meccseken meg mindenki rám bízta a kameráját, fényképezőjét. 

A legkellemetlenebb élmény a vidéki ebéd utáni hasmenés. Nekem ebben szerencsém volt, mert mindössze fél napig tartott, de volt olyan játékos, akinek több napig is elhúzódott.

-Veszélyben érezted magad?

Veszélyben egyáltalán nem éreztem magam. Ha egyedül lettem volna, ahogy eredetileg terveztem, akkor biztos lettek volna necces helyzetek, de így a csapattal együtt semmi nem volt. Egyetlen alkalommal voltam magamban, amikor lekéstem az egyik edzésre vonulást. Ekkor egyedül sétáltam át az edzőpályáig. A helyiek nagyon néztek és megjegyzéseket is tettek rám, de alapvetően inkább barátságosaknak tűntek mintsem ellenségesnek. Ha megismételhetném ezt az utazást, újra belevágnék. Örök emlék volt az edzőtábor és minden pillanatát élveztem. Ráadásul egy nagyon különleges helyet ismerhettem meg.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a 1909.hu-t a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 07. 07., 15:35
Nem reméltük, hogy megtaláljuk a klub első NB1-es érmét, az 1920-as ezüstöt.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 01. 23., 23:10
Az egyik legkorábbi ismert mozgókép felvételünk a kispesti pályáról. Sajnos, a részlet tényleg részlet, annyira rövid, és a képen is inkább Schlossert mutatja a kamera, mintsem a stadiont.
2023. 12. 20., 14:34
A karácsonyi termékek és a 2024-es naptár után különleges darabbal bővül ajándékboltunk kínálata, ugyanis mostantól nemcsak a Kispesti Futball Házban, a Honvéd Shopban és online is elérhető a Piros-fekete Krónika.

  Legfrissebbek most

  NÉPSZERŰ HÍREK