2026. 04. 13. hétfő
Ida
  Írjon nekünk

60 éve játszott KEK-negyeddöntőt a Honvéd a Liverpoollal

60 éve játszott KEK-negyeddöntőt a Honvéd a Liverpoollal
írta: tkoncsik  |  2026. 03. 08., 18:21

1966.03.08., Anfield

A hatvanas években a bajnokságokat többnyire naptári év szerint rendezték, ezért fordulhatott elő, hogy a Honvéd az 1964. november 7-én az ETO ellen megnyert MNK-döntővel az 1965 nyarán kezdődő KEK-sorozatra kvalifikálta magát. A Liverpool szintén kupagyőztesként érkezett. Ennek külön érdekessége, hogy a FA-kupa 1871 óta íródó történetében a klub 1965-ben nyerte meg először az angol kupát.

A mieink két emlékezetes párharc után jutottak el a KEK negyeddöntőjéig. A Honvéd a finn Reipas Lahtit egy nem túl szoros, 16–2-es összesítéssel búcsúztatta; a hazai mérkőzésen Tóth Kálmán öt gólt szerzett. Ezután a Dukla Praha ellen 4–4-gyel jutottunk tovább. Ez a párharc futballtörténelmi jelentőségű lett: a frissen bevezetett szabály szerint a Honvéd lett az első csapat a világon, amely idegenben szerzett góllal jutott tovább nemzetközi kupában. A Liverpool eközben a Juventust és a Standard Liège-et búcsúztatta, így először játszhatott nemzetközi kupamérkőzést a „vasfüggöny” mögött.

A Honvéd az ötvenes években már erősen letette a névjegyét Angliában. A 6:3 után mindenki tudta, hogy a magyar Aranycsapat nagyrészt a klubunk játékosaira épül. Az 1954-ben Brüsszelben lejátszott Honvéd–West Bromwich mérkőzés (5–3) után a belga és angol lapok azt írták: a Honvéd a világ legjobb csapata.


KEK-negyeddöntő a Liverpoollal – a felkészülési időszakban

Az említett 1954-es Honvédból egyedül Tichy Lajos maradt játékosként a csapatban, míg Bozsik József már a Honvéd edzőjeként dolgozott.

Az első mérkőzést 1966. március 1-jén játszották a Népstadionban, 20 ezer néző előtt. A Honvéd Komora révén kapufáig jutott, de gól nem született, így 0–0 maradt az eredmény. Ennek a Liverpool játékosai nagyon örültek, és a híres edző, Bill Shankly azt jósolta, hogy hazai pályán nyerni fognak.

Bozsik József edző így nyilatkozott a mérkőzés után:

„Egyenlő ellenfelek harca volt. Az angolok erősek, kemények, gyorsak, jó csapatjátékot játszanak, de közel sem verhetetlenek. Többet vártam tőlük, véleményem szerint győzhettünk volna. Hogy ez nem sikerült, annak az az oka, hogy játékosaink még csak a felkészülési időszaknak megfelelő formában vannak, ami kevés egy ilyen fontos KEK-mérkőzésen. Játékunk azért volt védekező jellegű, mert a fedezetek nem nyomultak fel, magukra hagyták a csatárokat, a hosszú átadások pedig rendre célt tévesztettek.”

A visszavágót kereken 60 éve rendezték. A mérkőzés előtti napokban már minden jegy elfogyott, a magyar televízió is közvetítette a Liverpool–Honvéd találkozót. A mieink meglepődtek a pálya hatalmas méretén – 106 méter hosszú és 71 méter széles volt –, valamint azon is, hogy a nézők szinte közvetlenül a kapu mögött ültek.

1966.03.08., Anfield, 55 000 néző
Vezette: Bucheli (Bardmeider, Seber) – mindhárman svájciak.

Liverpool: Lawrence — Lawler, Yeats, Byrne — Milne, Stevenson — Callaghan, Hunt, St. John, Smith, Thompson.
Bp. Honvéd: Takács — Dudás, Sípos, Mihalecz — Tussinger, Nógrádi — Dorogi, Nagy Antal, Tichy, Komora, Katona.

Szögletarány: 9:0 (3:0) a Liverpool javára.
Gólszerzők: Lawler (26.), St. John (49.)

A korabeli újságok szerint a Liverpool nagy fölényben játszott a visszavágón, és megérdemelten jutott az elődöntőbe. Takács Béla, a Honvéd kapusa így nyilatkozott a mérkőzés után:

„Nagyon zavart a hangorkán és a szurkolók közelsége. Még a saját hangomat sem hallottam, így a védőket sem tudtam irányítani.”

Klubunk történetében az 1966-os KEK-negyeddöntő az egyik legjobb nemzetközi kupaszereplésnek számít. A Liverpool pedig ekkor jutott története során először európai kupadöntőbe, ahol a Borussia Dortmundtól hosszabbítás után 2–1-es vereséget szenvedett.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse
a 1909.hu-t a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 01. 17., 20:13
Az olasz negyedosztály január első vasárnapján lejátszott rangadóján a listavezető CS Union a találkozó egyetlen találatával idegenben győzte le a házigazda és második helyezett Treviso csapatát.
2023. 07. 07., 15:35
Nem reméltük, hogy megtaláljuk a klub első NB1-es érmét, az 1920-as ezüstöt.
   MÁSOK ÍRTÁK
2025. 12. 15., 13:43
Világsztár Kispestről. Száz éve született Bozsik József, az Aranycsapat és a Kispest legendás futballistája. Az évforduló alkalmából tematikus időszaki kiállítás nyílt a Kispesti Futball Házban.
2024. 01. 23., 23:10
Az egyik legkorábbi ismert mozgókép felvételünk a kispesti pályáról. Sajnos, a részlet tényleg részlet, annyira rövid, és a képen is inkább Schlossert mutatja a kamera, mintsem a stadiont.
2023. 12. 20., 14:34
A karácsonyi termékek és a 2024-es naptár után különleges darabbal bővül ajándékboltunk kínálata, ugyanis mostantól nemcsak a Kispesti Futball Házban, a Honvéd Shopban és online is elérhető a Piros-fekete Krónika.

  Legfrissebbek most

  NÉPSZERŰ HÍREK