2023. 06. 10. szombat
Gréta, Margit
  Írjon nekünk

Sok gyerek járt a Futball Házban nyáron

Sok gyerek járt a Futball Házban nyáron
1909.hu  |  2020. 08. 17., 18:44
Sok gyerek járt a Futball Házban nyáron

A kispesti labdarúgás alapítása óta híres volt utánpótlás neveléséről; meg lelkes szurkolótáboráról. A pályán az MFA biztosítja a jövőt, míg a lelátón a Kispesti Futball Ház.

A KLTE által megálmodott és megvalósított klubmúzeumban nem csak a múlt értékeit és hagyományait gondozzák, de figyelnek a jövőre is. Az egyesület elnöki székét elfoglaló Koncsik Tibor javaslatára indított program célja az volt, hogy a 19. kerületi iskolások a Futball Házba látogatva ismerjék meg a kispesti labdarúgás dicsőséges múltját. Sok helyi általános iskolával azóta is jó viszonyt ápol a KLTE, és szerencsére egyre többször kellett az elmúlt években kinyitni a Ház kapuit a gyerekek előtt, ahol Lipták Tamás mesél arról a Kispestről, amelyik már 1920-ban ezüstérmes lett a bajnokságban, 1926-ban pedig drámai, 160 perces csatában hódította el a Magyar Kupa serleget, de hallhatnak a Honvédról, amely a világ legjobb klubcsapata volt. A gyerekek figyelmét nehéz egy ilyen környezetben lekötni, mégis érdeklődve hallgatják a történetet a svájci klubjától Kispestre hazaszökő Nemes Józsefről éppúgy, mint arról a legendás Wolverhampton – Honvéd meccsről, melynek visszhangjaként megszületett a ma Bajnokok Ligája néven futó sorozat.

Nem csak hallgatnak, de nézhetnek is a gyerekek, hiszen Kaszás Kálmán rendkívül precízen és szakszerűen állította össze a kiállítás anyagát. Ha pedig mindez nem lenne elég, a fiatalok nem távoznak üres kézzel, hiszen mindegy ide látogató gyermek a Kimmel Zsolt által rajzolt kifestőt viheti haza, melyben a kispesti labdarúgás 111 éves történelméről olvashatnak, miközben a piros és fekete színű ceruzáért nyúlnak.

A koronavírus által létrejött helyzetben a Futball Ház is bezárt néhány hónapra, ám az enyhítések után szinte azonnal újra pezsgő élet költözött a falai közé, hiszen sok napközis csoport jelezte, szívesen megnéznék a gyerekekkel a kiállítást. Ez azt jelenti, hogy összességében majdnem 300-an látogattak el a Házba június eleje óta, ami egy elképesztő szám. Itt kell megemlíteni Vatai Attila nevét, aki a Honvéd – MFA Régió igazgatójaként több partner egyesület korosztályos csapatát kísérte el az általa is szentélynek nevezett intézménybe.

A Kispesti Futball Ház kiállítása jelenleg folyamatos megújulás alatt áll, hiszen a kutatómunkának is köszönhetően egyre több tárgyi emlék kerül elő és kér helyet magának a vitrinekben az elmúlt 111 évből, és a tárlatban a jövőre 30. születésnapját ünneplő Északi Kanyar történetét is méltóképpen szeretnék megismertetni a látogatókkal nem feledve, hogy a kispesti szurkolói élet is évszázados hagyományokra tekint vissza. Amennyiben pedig jól csinálja a KLTE a munkáját, úgy az oda látogató gyermekekből az elkövetkező évtizedek szurkolói nőhetnek majd fel.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a 1909.hu-t a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2023. 01. 31., 18:36
Danilo szerezte az első gólt a Kispest-Kisvárda párosítás történetében, honfitársa, Felipe volt a Várda kapusa.
2023. 01. 31., 10:09
A tavalyi év fontosabb eseményei az egyesület életében.
2022. 07. 18., 18:54
Mexikói napokat tartottunk a Futball Házban; egyszerre érkeztek tárgyak az 1968-as Olimpiával és az 1986-os Foci VB-vel kapcsolatban.
2022. 06. 20., 23:38
2022.06.16-án 18:30-kor tartotta a Kispesti Futball Házban éves közgyűlését a KLTE. Az idei közgyűlés is nyilvános volt és idén tisztségviselő választás is egyben. Rövid összefoglaló.
2021. 06. 13., 11:17
A Covid miatt egy év csúszással vehette át egykori labdarúgónk Kozma Mihály (Tápé 1949.09.01) a "Kispestért" díjat.
2021. 06. 11., 22:11
Végéhez közeledik a járvány, érkeznek a csoportok. Hevesi és ócsai gyerekek után a kispesti Gábor Áron suli 4.b osztálya látogatta meg a Futball Házat.
2020. 08. 18., 15:19
Kispest & Honvéd. 1949 szeptemberében piros-fekete színekkel Kispest város csapata kezdte meg a bajnokságot. 1950 júniusában piros-fehér színekkel Budapest XIX. kerülete ünnepelte a bajnoki címet.
2020. 08. 21., 15:30
Lehet meglepő, de a legelső címerünkről szinte semmi biztosat nem tudunk. Az alapszabály pecsétként egy diszkoszt tartó alakot említ, de címert nem.
2021. 02. 26., 10:41
Ma megérkezett a nyomdából Kaszás Kálmán történelmi sorozatának újabb fejezete, a Piros-fekete Krónika IV.

  Legfrissebbek most