2024. 05. 19.
Ivó, Milán
  Írjon nekünk

Babolcsay György életmű-díja

Babolcsay György életmű-díja
írta: tko  |  2021. 08. 15., 14:46
Babolcsay György életmű-díja

Megtaláltuk egykori futballistánk hozzátartozóit, sikerült átadni a 2020-as életmű-díjat.

A KLTE 2005 óta díjazza az év kispesti labdarúgóit különböző kategóriákban.
Az ünnepi alkalmak során az év serdülő játékosa (Puskás-díj), az év ifjúsági játékosa (Bányai-díj), az év felfedezettje (Nemes-díj), az év felnőtt játékosa (Bozsik-díj), az év kispesti gólja (Tichy-díj) és az Életmű-díj kerül kiosztásra. A 2020-as díjakat még az év elején átadtuk, kivéve Bodonyi Béláét, aki külföldön él, illetve Babolcsay György posztumusz életműdíját, mivel nem találtuk a hozzátartozókat.
Kaszás Kálmán -a klub történetének kutatója, a KLTE egyik alapítója, lenti képen, balról- kutatómunkájának köszönhetően nemrégen sikerült kapcsolatba lépnünk Babolcsay Sándorral, Babolcsay György fiával.
Babolcsay Sándor örömmel fogadta a meghívást a Kispesti Futball Házba, ahol természetesen megmutattuk a kiállított Babolcsay kupát, majd egy kellemes beszélgetés után, Koncsik Tibor (felső képen, balról) a KLTE elnöke átadta az életmű-díjat.
A KLTE folyamatosan kutatja a klub történetét, megint sok értékes információval gazdagodtunk, ezekkel biztosan találkoztok majd a készülő Piros-fekete krónika könyvsorozat további részeiben.

 

Babolcsay György (1921.12.24-1976.07.13.)
Vékony testalkata ellenére kitartó, szívós küzdőképességgel rendelkezett. Gyors, technikás, taktikailag érett labdarúgó volt. Kevés gólt szerzett, viszont társait, jó beadásaival rendre helyzetbe hozta. Lelkiismeretes, szorgalmas, hasznos csapatjátékos volt. Leginkább balszélsőt játszott, de a középcsatár helyén is szerepet kapott. 1949. december 18-án a Salgótarjáni Tárna elleni bajnoki mérkőzésen ő szerezte a Bp. Honvéd történetének első gólját. Tagja volt az 1946-47-ben ezüstérmes gárdának. 1948-49-ben bronzérem került a gyűjteményébe. Ezt öt arany- (1949-50, 1950, 1952, 1954, 1955), és két ezüstérem (1951, 1953) követte. A sort az 1957-58. évi bajnokság ezüstérme zárja. 1950-ben három ízben, majd 1953-ban egy alkalommal játszott a válogatottban. Nem volt tagja vesztes válogatottnak. Rákóczi Lászlóval és Kovács Jánossal együtt 1958-ban vonult vissza. Ebben az évben a Bp. Honvéd tartalék csapatának edzője volt, amellyel megnyerte az NB I tartalék bajnokságát. Az első csapat vezetőedzőjeként 1960-62-ben, 1967-ben és 1971-ben irányította a játékosokat.1960-ban Sós Károlyt váltotta az első csapatnál. Bozsik József búcsúmeccsén, 1962. április 15-én ő is búcsúzott a csapattól, a májusi Közép-európai Kupa küzdelmeiben Rákóczi László irányította a csapatot. Preiner Kálmán távozása után 3 mérkőzésen ismét ő volt a csapat edzője. 1965-ben Szalonikiben lett edző. 1973-ban került Békéscsabára, ahol az NBI/B ezüstérmét megszerezve feljutott csapatával az első osztályba. 1974-75-ben az NB I-ben irányította a Békéscsabát. Összesen 91 NB I-es találkozón ült a kispadon. A klub örökös bajnoka.

 

A KLTE eddigi díjazottjai

Életműdíj

2005: Puskás Ferenc (posztumusz), Bozsik József (posztumusz), Bányai Nándor (posztumusz)

2006: Tichy Lajos (posztumusz), Grosics Gyula, Faragó Lajos, Rákóczi László

2007: Törőcsik István, id. Puskás Ferenc (posztumusz)

2008: Vági István

2009: Garaba Imre, Gyimesi László

2010: Szurgent Lajos, Varga József, Marosi László

2012: Komora Imre, Kozma Mihály

2013: Pintér Sándor, Pál József

2014: Tóth Kálmán, Gujdár Sándor, Bicskei Bertalan (posztumusz)

2015: Nemes József (posztumusz)

2016: Nagy Antal, Kocsis Sándor (posztumusz)

2017: Kocsis Lajos (posztumusz), Sikesdi Gábor

2018: Varga Péter (posztumusz), Cseh András

2019: Dajka László, Serényi Imre (posztumusz)

2020: Bodonyi Béla, Babolcsay György (posztumusz)

 

Bozsik-díj (az év felnőtt játékosa)

2005: Takács Zoltán

2006: Dobos Attila

2007: Benjamin

2008: Herczegfalvi Zoltán

2009: Debreceni András

2010: Hajdú Norbert

2012: Kemenes Szabolcs

2013: Hidi Patrik

2015: Botka Endre

2016: Eppel Márton

2017: Davide Lanzafame

2018: Gróf Dávid

2019: Batik Bence

2020: Tomas Tujvel

 

Nemes-díj (az év felfedezettje)

2005: Kocsis Ferenc

2006: Debreceni András

2008: Hidi Patrik

2009: Csala Csaba

2012: Vécsei Bálint

2013: Nagy Gergő

2014: Gazdag Dániel

2015: Bobál Dávid

2016: Koszta Márk

2017: Banó-Szabó Bence

2018: Májer Milán

2019: Berla Attila

2020: Szendrei Norbert

 

Bányai-díj (az év ifjúsági játékosa)

2005: Keszthelyi Róbert

2006: Bogdán Szabolcs

2007: Fazakas Géza

2008: Nagy Armand

2009: Vécsei Bálint

2010: Nagy Gergő

2012: Bobál Gergely

2013: Gazdag Dániel

2014: Gazdag Dániel

2015: Rózsahegyi Dominik

2016: Tömösvári Bálint

2017: Berla Attila

2018: Szendrei Norbert

2019: Buna Gábor

2020: Bocskay Bertalan

 

Puskás-díj (az év serdülő játékosa)

2005: Székely György

2006: Szabó Zsolt

2007: Zsikla Norbert

2008: Adamcsek Máté

2009: Major Máté

2010: Herjeczki Kristóf

2012: Bíró Bence

2013: Schön Szabolcs

2014: Schön Szabolcs

2015: Irimiás Gergő

2016: Buna Gábor

2017: Török Kevin

2018: Keresztes Noel

2019: Klausz Milán

2020: Balogh Zsombor

Ha tetszett a cikk, kövesse
a 1909.hu-t a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2023. 07. 07., 15:35
Nem reméltük, hogy megtaláljuk a klub első NB1-es érmét, az 1920-as ezüstöt.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 01. 23., 23:10
Az egyik legkorábbi ismert mozgókép felvételünk a kispesti pályáról. Sajnos, a részlet tényleg részlet, annyira rövid, és a képen is inkább Schlossert mutatja a kamera, mintsem a stadiont.
2023. 12. 20., 14:34
A karácsonyi termékek és a 2024-es naptár után különleges darabbal bővül ajándékboltunk kínálata, ugyanis mostantól nemcsak a Kispesti Futball Házban, a Honvéd Shopban és online is elérhető a Piros-fekete Krónika.

  Legfrissebbek most

  NÉPSZERŰ HÍREK