Ötödször karácsonyoztunk együtt 2009-12-13 14:05:39 Az eddigiektől eltérő helyszínen, a Spartacus Sportcsarnokban került megrendezésre az idei CSAK Karácsony.
Ötödször karácsonyoztunk együtt 2009-12-13 14:05:39 Az eddigiektől eltérő helyszínen, a Spartacus Sportcsarnokban került megrendezésre az idei CSAK Karácsony. A hely új volt, de ez mit sem változtatott az eddig megszokott remek hangulaton. Az idei ünnepséget Lenkey Géza KLTE alelnöke és Horváth László KLTE elnök nyitotta meg, majd a legkisebbek mérkőztek meg egymással. A lelátón ülő Kispest szurkoló örömmel vehette tudomásul, hogy a jó utánpótlás garantált, ugyanis a kicsik nem egyszer remek megoldásokkal és szép gólokkal kápráztatták el a közönséget. A délelőtt ügyességi vetélkedőkkel folytatódott. A feladatokat a kisebbek és a nagyobbak is egyaránt remekül oldották meg. Az egyik ilyen gyakorlat a kapufa tetejére helyezett bóják eltalálása volt. A rendezvény fénypontja a díjak átadása volt, mely szintén egy régi hagyomány. Az év legjobb serdülő játékosának járó elismerést (Puskás Ferenc-díj) Major Máté vehette át egykori csapatkapitányunktól, Dobos Attilától. Az év ifjúsági játékosa Vécsei Bálint lett, akinek Gyimesi László adta át a Bányai Nándor -díjat. Az év felfedezettjének járó Nemes József-díjat Csala Csaba kapta, akinek Szurgent Lajos nyújtotta át a serleget. Az év felnőtt játékosa Debreceni András lett, az elismerést Garaba Imre adta át a fiatal védőnek. A KLTE kiosztott még két életmű;-díjat is. Az egyiket Gyimesi László kapta, akinek Kaszás Kálmán, klubunk médiafelelőse adta át az elismerést, a másik díjat pedig Garaba Imre vehette át Horváth Lászlótól, a KLTE elnökétől. A "CSAK" Karácsonyonyon résztvevő összes korosztály mikuláscsomagot, és ajándék könyvet kapott (Tichy Lajos életregényét, a Szikrázó cipők című; mű;vet.) A KLTE ezúton köszöni az összes résztvevőnek és segítőnek az újabb sikeres rendezvény élményét.
Egy vérbeli Honvédos