A Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesület elnöksége a hétvégén, George F. Hemingway meghívására megbeszélésen járt a Bozsik-stadionban.
A Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesület elnöksége a hétvégén, George F. Hemingway meghívására megbeszélésen járt a Bozsik-stadionban. A késő estébe nyúlt eszmecsere elején házigazdánk, a Budapest Honvéd tulajdonosa kitért a klubot érintő, legfőbb közelmúltbeli történésekre is, de a tárgyalás nagy részében természetesen a jövővel, a tennivalókkal foglalkoztunk. A beszélgetés során néhány nagyobb témakört is érintettünk. Szó esett többek között a Bozsik-stadion tulajdonba vételéről; a kispesti kötődésű;, lokálpatrióta vállalkozók, cégek mielőbbi, klub melletti felsorakoztatásáról; és a KLTE jövőbeli feladatairól, célkitű;zéseiről is – mindezt persze összhangban a kispesti klubvezetők terveivel. Utóbbiak egyike, a Honvéd utánpótlásának megnyugtató rendezése Egyesületünk egyik legfőbb, alapításkor is hangsúlyozott céljával egyezik. A kispesti – és általában, az egész magyar – futball egyik legégetőbb problémájának mutatkozik a megfelelő pályák hiánya. A rendszerváltás óta eltelt időszakban, a mindenkori kormányok párthovatartozásától függetlenül számos labdarúgópálya tű;nt el, és tű;nik el ma is, folyamatosan. Kispestre és a környékére ez sajnos fokozottan igaz, olyannyira, hogy (a Honvéd minden ezirányú törekvésével szemben) eddig még nem sikerült megnyugtató megoldást találni a klubban futballozó több száz gyerek megfelelő képzésére – nem beszélve a tömegbázis esetleges szélesítéséről. A Hemingway úrral és Gács Pál ügyvezetővel folytatott megbeszélés egyik kulcskérdése volt mindez, amelyhez kérték a KLTE – és rajtunk keresztül minden Kispest-szurkoló, Honvéd-szimpatizáns – segítségét. Egyesületünk természetesen teljes mellszélességgel, minden lehetséges eszközzel támogatja a Budapest Honvéd ezirányú törekvéseit, elképzelhető, hogy rövidesen konkrét cselekvésre felszólítva a kispesti futballcsalád tagjait.
Egy vérbeli Honvédos