Személyi változások a KLTE-ben 2007.03.08. A Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesület rendes éves közgyű;lésén lemondott Füzesi Tamás, a KLTE elnöke és Kaszás Kálmán alelnök.
Személyi változások a KLTE-ben 2007.03.08. A Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesület rendes éves közgyű;lésén lemondott Füzesi Tamás, a KLTE elnöke és Kaszás Kálmán alelnök. A tagok előzőleg elfogadták az elnök beszámolóját az elmúlt egy évről; megvitatták az egyesületünk jelenét és jövőjét, a Honvédnál a 2005-ös alapításunk óta megváltozott viszonyokat. Szó esett arról, hogy a KLTE mindezek figyelembe vételével új irányba induljon el – az elnökség ennek megfelelően záros határidőn belül új programot dolgoz ki, s ezzel párhuzamosan személyi kérdésekben is változások várhatók. A tagsággal egyetértésben harminc napon belül újabb, immár tisztújító közgyű;lést hív össze az elnökség, melynek pontos helyéről és időpontjáról a tagokat természetesen értesítjük.
A tisztújításra már csak azért is szükség van, mert a közgyű;lésen a KLTE elnöke és alelnöke is lemondott. Kaszás Kálmán azzal indokolta a döntését, hogy összeegyeztethetetlennek tartja a klubnál betöltött funkcióját és az alelnöki pozíciót. Füzesi Tamás az elnökségen belülről érkezett negatív kritika miatt döntött a távozás mellett (az ügyeket ideiglenesen, a tisztújító közgyű;lésig Connerth Gábor alelnök viszi tovább). Az elnökség tagjai mindazonáltal – a tagadhatatlan nehézségek okozta feszültségeken túl – ezúton is megköszönik Füzesi Tamás önzetlen munkáját. Nemcsak az egyesület kétéves munkájából vállalt oroszlánrészt, de a KLTE megálmodásában és megalakulásában is elévülhetetlen érdemeket szerzett. Az egyesület alapító tagjaival egyetemben joggal büszke az eddigi két évben végzett tevékenységünkre, joggal érzi édes gyermekének a KLTE-t. Habár Tamás március 31-i hatállyal az egyesületi tagságáról is lemondott, az elnökségben és a közgyű;lésen résztvevőkben is megfogalmazódott: tapasztalatára, szemléletmódjára, meg nem alkuvására az új irányba induló KLTE-nek – tágabban: a kispesti szurkolók családjának – változatlanul szüksége van.
Szobor is készült a jelenetből