A Goldball ’94 FC korosztályos csapatának győzelmével zárult a Kispesten immár negyedik alkalommal megrendezett Tichy Lajos Emlékkupa.
A Goldball ’94 FC korosztályos csapatának győzelmével zárult a Kispesten immár negyedik alkalommal megrendezett Tichy Lajos Emlékkupa. A Bozsik József Stadionban lebonyolított, nyolccsapatos utánpótlástornán közel 120 labdarúgó-palánta játszott önfeledten délelőtt 10.00-tól közel hat órán át. A nyolc- és kilencéves gyerekek többsége este aztán egy másik kispesti legendáról, Puskás Ferencről elnevezett stadionba vette az irányt, hogy a helyszínen szurkoljon a magyar válogatottnak. A Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesület rendezvényén a nyolc meghívott csapat – III. Kerület, Balassagyarmat, Budapest Honvéd, FTC, Goldball, SZAC, Újpest, Vasas – két négyes csoportban kezdte a tornát. A kvartettek első és második helyezettjei a döntőbe jutásért mérkőzhettek meg egymással, a fináléban végül a Goldball ’94 lurkói 1-0-ra verték a tavalyi győztes Fradit.
A IV. Tichy Lajos Emlékkupa végeredménye: 1. Goldball, 2. FTC, 3. Vasas, 4. III. Kerület, 5. SZAC, 6. Honvéd, 7. Balassagyarmat, 8. Újpest (az újpestiek egy évvel fiatalabb korosztállyal – még a kicsiknél is kisebb gyerkőcökkel –, csere nélkül álltak ki, ezért a gyengébb eredményeik ellenére is elismerésben részesültek). A tornát a helyszínt biztosító Honvéd ügyvezetője, Gács Pál mellett több jelenlegi és egykori kispesti játékos is megtekintette. Közülük az egykor Tichyvel is együtt futballozó Szurgent Lajos és Cseh András a díjak átadásában is segédkeztek a KLTE képviselőinek. – Tavaly nem tudtam itt lenni, de most nagyon tetszett a Tichy Kupa – mondta a Honvéddal öt magyar bajnoki címet szerző Cseh András, aki aktív pályafutása befejezése óta utánpótlásedzőként dolgozik. – Jó látni a sok tehetséges gyereket.
Sokkal több, ehhez hasonló tornára lenne szükség, már ebben a kis korban is. Az említett tehetségek közül négyen különdíjban is részesültek: a torna legjobb kapusának Barát Bencét (Balassagyarmat), legharcosabb játékosának Vajda Pétert (Honvéd), legjobb mezőnyjátékosának Horváth Kevint (Goldball) választották meg a szervezők és a csapatok trénerei, míg a viadal gólkirályi címét Deutsch László (FTC) nyerte el. – Szívemet melengető érzés, hogy évről évre megemlékeznek a férjemről – mondta Tichy Lajosné, Marika, aki ezúttal a Goldball tehetségeinek adhatta át a győzelemért járó díjakat. – Persze, még boldogabb lennék, ha a Honvéd csapatának gratulálhattam volna a végén, de ebben a korban talán nem is annyira az eredményesség a fontos, hanem a játék önfeledt szeretete. Márpedig jó látni, hogy ez szemmel láthatóan minden résztvevőre igaz. A Tichy Kupa hagyományainak megfelelően – a KLTE és támogatói jóvoltából – nem csak a díjazottak, de az összes résztvevő gyerek ajándékcsomagot és csokit vehetett át. De legalább ilyen örömet okozott, hogy egy felajánlásnak köszönhetően mindannyian (természetesen kísérőikkel együtt) belépőjegyet kaptak a szombat esti Magyarország-Albánia világbajnoki selejtező mérkőzésre. – Köszönöm mindenkinek a mai napot, különösen a nyolc csapatnak, amiért jó és sportszerű; játékkal emlékeztek meg barátunkról és példaképünkről, Tichy Lajosról – zárta a rendezvényt Horváth László, a KLTE elnöke. A pálya szélén egyébként feltű;nt az egyik legnevesebb magyarországi játékosügynök, Vladan Filipovics is, méghozzá barátja és partnere, a korábbi kispesti közönségkedvenc Szabó Tibor társaságában. A menedzser azonban kivételesen nem új ügyfeleket szemrevételezett a korlát mellől… – Ilyen fiatalon még kissé korai lenne menedzserként foglalkozni a gyerekekkel – mosolygott. – A fiam, Marko a Vasasban játszik, miatta jöttem ki.
Beszélgetés az első 20 évről.