Elhunyt Puskás Ferenc

2006.11.17. Életének 80. esztendejében, hosszú, kínzó betegség – hatévi kórházi kezelés – után elhunyt a kispesti labdarúgás halhatatlana, Puskás Ferenc. Öcsi bácsi évek óta betegeskedett, az utóbbi hetekben riasztó hírek érkeztek a Kútvölgyi-kórházból, így tudtuk, hogy nagy a baj – mégis villámcsapásként ért minket a hír. Magyarországon soha nem játszott más klubcsapatban, csak a Kispestben, majd később a jogutód Bp. Honvédban. A klub és a Puskás név szinte egybeforrt, hamar márkanév lett. Öcsinek, Öcsi bácsinak – illetve Svábnak, Panchónak, Canoncitónak (Ágyúcska) – szólította öreg és fiatal, nő és gyerek, ismerős és ismeretlen, magyar és spanyol, görög, ausztrál. Egy volt a közös mindenkiben: szerették a mi Öcsinket, mert őt nem lehetett nem szeretni. Nem csak a játéktudása, majd edzői sikerei, hanem emberi nagysága miatt. A betegsége évek óta nem engedte a kispesti pályára, pedig ez a stadion volt az ő igazi otthona, ismert minden fű;szálat. Itt érezte magát a legjobban, ide kötötte ezernyi szép emlék, itt szerezte a szebbnél szebb góljait. Most itt hagyott minket. Nagyon hiányozni fog: hiányzik majd a sok vidám történet, mely az ő szájából volt a legkedvesebb. Hiányoznak majd az ugratások, melyeknek nagy mestere volt.

Hiányozni fog a jószívű;sége, mellyel annyi embert lenyű;gözött. Az a ritka játékos volt, akit az ellenfél szurkolói és játékosai is tiszteltek. Szívesen látták Újpesttől Ferencvárosig, Zalaegerszegtől Debrecenig. Mindenhol volt barátja, mindenki tisztelte. Hihetetlen sikerek övezték pályafutását, szinte mindent megnyert, amit lehetett. Ma már közhely, de igaz, hogy ő a legismertebb, leghíresebb magyar, hiszen Grönlandtól a Tű;zföldig, Kamcsatkától Alaszkáig mindenhol ismerik a nevét. Egy legenda, egy példakép, egy zseniális futballista hagyott el minket. Emberségéről, jószívű;ségéről és segítőkészségéről ma is ezernyi történet kering. Ember volt a szó legnemesebb értelmében. Mindenkinek önzetlenül segített. Nem egyszer támogatott anyagilag olyanokat, akiket azelőtt soha nem látott. A régi csapattárs, Cserjés Pista bácsi egy beszélgetés alkalmával azt mondta Puskás Öcsiről: „Embernek nagyobb volt, mint játékosnak, pedig nála jobb labdarúgót még nem hordott a hátán a föld.” Lelki szemeink előtt emlékképek váltogatják egymást. A legendás hátrahúzós csel a Wembley Stadionban; a vb-döntőn szerzett megadott és meg nem adott gólja; az 1960-as BEK-döntőben szerzett 4 gólja az Eintracht Frankfurt ellen, amit csak évtizedek múlva volt módunk látni; az 1962-es BEK-döntőn 21 perc alatt szerzett mesterhármasa; a nagy hazatérés 1981-ben, amikor a zsúfolásig megtelt a Népstadion közönsége előtt 54 évesen is 3 gyönyörű; gólt rúgott… Aki csak egyszer is látta őt a pályán, örökre rabja maradt a játékának. Puskás Öcsi a másvilágra költözött, az üresen álló égi futballtrón már várja az uralkodóját. Várták a régi barátok is: a gyerekkori játszópajtással, Bozsik Cucuval újra varázsolhatnak az égi futballpályán; Bányai Nándi bácsival újra zrikálhatják egymást; Babolcsay Babát és Budai II Púpost újra futathatja a széleken; Kocsis Kockával újra rúgathatja a gólokat, és az égi futballcsapat újra tapsra ragadtatja majd a nézőket.

Öcsi bácsi! Életedben rengeteg örömet szereztél nekünk, most azonban nagy fájdalmat okoztál. A kegyetlen hír hallatán ezernyi szív szorul össze, ezernyi szempár válik nedvessé. Isten veled, nyugodj békében! Emléked örökké megőrizzük. Nekünk nem haltál meg, hiszen te halhatatlan vagy.